A hibaizmus – jellegét figyelembe véve – kizárólag a fotográfiaiképalkotás területén fellelhető jelenség. ____________________________________________ Errorism is such a symptom, wich can be detected exclusively inthe area of photography. Yet, for nostalgic reasons wepublish the description of the fault-tree.
____________________________
Módszere kettéválik: alapvetően és elsősorban a valóság egy keresztmetszeténeka tökéletes leképezése, a hűség eszközölése. Ám ezzel egyidőben, vagy esetlegegy későbbi időpontban valamilyen nem várt, vagy megrendezett de nemtökéletesen behatárolható impulzus is a képalkotás részévé válik.
Tehát amikor hibába ütközik az alkotás, az egyik esetben ez meglepetést okoz azalkotónak: nem szándékai szerint zajlik a történés – ezt fatális hibaizmusnaknevezzük. Más kérdés a direkt hibaizmus, amikor hibafaktorokat állítunk fel,lehetőséget adunk a véletleneknek, bizonyos határok között kiszámíthatóvátesszük az esztétikai hatást, ám ebben a módszerben is fellelhető a véletlenereje. Ha a szerző maga idézi elő ezeket a hatásokat, a technika könnyen válhateffektté, ami bizonyára levon az esztétikai értékből.
A hibaista hozzáállás tehát úgy írható le, hogy az alkotó szivesen beengedieszközei közé a véletleneket, vagy a hibákat.
Azt, hogy az elkészült alkotás esztétikai értékkel bír-e, vagy hogy a hibaizmusmely részeit tekintjük „elfogadottnak”, először egy hibafán keresztül próbáltukkiszámíthatóvá tenni, automatizálni. A hibafa olyan szövevényes és bonyolultlett, hogy később ennek létjogosultságát nagyrészt elvetettük, vagy inkábbleegyszerűsítettük. A konkrét esetek során megesett, hogy egyszerre többvállfaj is ráillett egy képre, vagy volt olyan, hogy egyik sem.
Az itt kialakuló esztétikát nem lehet ugyanis közönséges táblázatokba rendezni,szükség van egy személyes esztétikai hozzáállás eszközölésére, azaz arra, hogyegy személy kezében összpontosuljon a kiválasztás.
Nosztalgiából azonban mégis publikáljuk a régi hibafa leírását.
Its method has two parts: principally the main aim is to map a slice fromreality, precisely and accurately. And then, simultaneously or in a subsequentmoment, an unexpected or stagey but not perfectly defineable impulse becomespart of the picture.
Consequently, the creation meets a fault.
In the first case, it causes amazement, because the events don't occuraccording to the author’s intentions. This is called fatal errorism.
In the other case, we set up error-factors: within certain limits we make theaesthetic impression calculable, while also giving a chance to the contingency.This is called intentional errorism.also also
If the artist induces these effects himself, the technique easily turns intoeffect, which may deminish the aestethic value.
Thus, the errorist attitude can be described as one in which the artistwillingly welcomes the mistakes and faults among his tools.
Originally, we created a fault-tree which tried to define categories of faultsand errors. We thought that it could automate and filter the incoming pictures,replacing the presence of a human. The fault-tree has become so complicated,that it happened, that in particular cases one picture could be classifiedeither into several categories, or none. Therefore we preferred to simplify it,and rejected some parts of it. To appreciate the aesthetics of errorism, there isa natural directive to a human being, who is blessed with the sense ofbloom. 
